Előszó: Itt is van az új rész! A következő is nemsokára jön! :) Imádlak titeket, akkor is ha nem sok visszajelzést látok rögtön, de láttam hogy az előző fejezeteket +1-eztétek, többen is majdnem mindet és a pipákat is köszönöm! Tényleg imádlak titeket, de ha van egy kis időtök, legalább annyit írjatok kommentben, hogy elolvastátok és tetszet/nem tetszett. Köszi! :) Jó kedvem van! :)
Puszi:
Az írók
-Emily szemszöge-
Hazaérve bevágtam magam mögött, naná hogy anyáék meghallották és odajöttek.
-Emily, szívem kérlek ülj le a kanapéra, beszélnünk kell veled.- mondta anya és furcsa zavart véltem felfedezni a tekintetében.
-De nekem nincs kedvem beszélgetni.-jelentettem ki inkább tárgyilagosan, mint dühösen.
-Kislányom kérlek hallgass meg minket!-kezdte apa, emelve a hangsúlyán.
-Jól van…ki vele, mit akartok?
Talán az a bajuk hogy mostanában sokat mászkálok az erdőbe, és nem nagyon vagyok itthon…De hát már nem vagyok kisgyerek! Ezt csak felfogták már…
-Nem is tudom hogy hogyan kezdjek neki…-folytatta most anya a kezét tördelve.-tudod úgy tartják, hogy léteznek vámpírok és farkasok. Persze sokan csak azt hiszik, hogy ezek a lények csak legendák, de valaki teljesen biztos a létezésükben…
Itt csönd következett. Vajon anyáék tudnak Harryékről? Vagy mért beszélnek itt nekem vámpírokról meg farkasokról…?
Most apa nyitotta szólásra a száját:
-Tudod a vámpírok nagyon gonosz lények, embereket ölnek, a vérüket ontják…- (apa nem is sejti hogy én ezt mennyire jól tudom… gondoltam, és eszembe jutott egy könyv amit régebben olvastam a farkasok és a vámpírok harcairól…akkor még nem gondoltam hogy ez egy élő legenda…) - a farkasok viszont védelmező fenséges lények…
-Hova akarsz ezzel kilyukadni?!- szakítottam félbe apát idegesen.
-Kicsim a mi őseink farkasok így mi is azok vagyunk…te is és a bátyád is.-mondta anya.
-Tyler tud erről?-kérdeztem, de már minél messzebbre akartam rohanni el innen…
-Igen, amióta tud beszélni.
Ez már sok volt.
Kirohantam a házból futottam, messze minél messzebb…
Nem lehetek farkas! Nem ez képtelenség!
Ha eddig bármi esélyem is lett volna Harrynél, akkor mostmár minden szertefoszlott….mint egy rossz álom…Fel akarok ébredni!
De ez nem történt meg…
Az eső eleredt és én fáztam.
-Harry szemszöge-
Nem tudtam aludni, valami nyugtalanított. Úgy gondoltam kimegyek az erdőbe sétálni addig se gondolok Niall gonosz tervére. Az erdőn keresztülsuhanva csak Emilyre gondoltam. Vágytam rá hogy itt legyen velem és ajkai az enyémre találjanak. Nem Harry, ezt nem lehet! De vajon milyen lehet megcsókolni? Na jól van most már tényleg le kéne állnom! Akkor is jó lehet vele csókolózni…Mint ahogy azon a napon amikor találkoztunk…Nem nem szabad! vagy mégis…Na jó gratulálok Harry jelnleg magaddal vitatkozol, igazán nagy elmére vall...
Futás közben arra lettem figyelmes, hogy valaki sír. Mentem a hangután. A sötétből egy női alakot láttam kirajzolódni. Rögtön megismertem. Ezer közül is felismerném. Emily. Emily volt az és sírt egy fa tövében ülve, arcát a kezeibe temetve. Oda mentem hozzá és átkaroltam. Megrezzent, nagyon megijedt. Lassan fölnézett rám és könnyes arcát a vállamba fúrta.
-Na, ne sírj!-próbáltam vígasztalni, nem sok sikerrel. Mért sír ilyen keservesen? Talán a délutáni dolog miatt?
-Em, mi a baj? Én csináltam valamit?
-Dehogyis...-zokogott a nyakamba.
-Akkor jó, de mi bánt?-kérdeztem, mire Emily eltávolodott tőllem és a szemembe nézett. Letöröltem az arcáról a könnyseppeket, mire ajkát bizonytalanul szóra nyitotta.
- Harry- kezdte, még mindig bizonytalanul de egyre jobban fölbátorodott a mondandójára.- Tudom hogy még csak pár napja találkoztunk, de amikor megláttalak és amikor elmondtad hogy ki is vagy valójában én féltem, de...de valami vonzott hozzád, vágytam az érintésedre, ahogy most is...Harry én szeretlek...Eddig azt gondoltam hogy akár esélyem is lehet, de most...most hogy kiderült én egy farkas vagyok...Csak akartam hogy tudd...remélem boldog leszel!-
Most felált és elindult. Megfogtam akarját és mélyen a szemébe fúrtam tekintetemet.
Annyi mindent akartam mondani...hogy én is ugyanezt érzem...hogy nem zavar hogy farkas...hogy szeretem...
Lassan közeledtem hozzá. Lassan. Ajkaink vadul forrtak össze, kezemet az eső áztatta hajába vezettem. Ez a csók most más volt. Nem olyan mint amikor először találkoztunk. Akkor az csak a büszkeségem fitogtatása volt. Ez most más, teljesen más. Pihegve vált el tőllem, aztán szorosan megölelt.
-Szeretlek...szeretlek Emily...-suttogtam a fülébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése