17./I.fejezet: Halál vagy Élet?

Bocsánat hogy késtünk (nem is keveset), ez most csak az első fele a résznek de nemsokára hozzuk a következőt is.
Puszi: az írok (Emily)

-Harry szemszöge-

Niall és Louis sétált el közel az erdőben, ezt onnan tudom hogy Niall gondolatai idáig is elhalatszanak.
"Végre eltettük láb alól, nagyon nem volt rendben a csaj és Harryék még védték, nekem ne is jöjjenek vissza a házba."
Tudtam, hogy csak Emilyről lehet szó. Dühös lettem, de Loui gondolatait még hallottam. Egy kép volt amint Em összeesik. Ennél is dühósebben felpattantam.
-Harry mi a baj?-kérdezte Zayn.
Vicsorogva vissza néztem, Zayn tényleg aggódott, de nagyon dühös voltam. Ashley eléggé megilyedt.
-Niall gondolatai...
-Mi van vele?!-kérdezte, mintha nem értené, pedig jól tudom hogy tudja miről van szó.
-Emily-tettem hozzá és elrohantam. A falkánál csönd volt, sötétség. Emily házában semmit se láttam csak egy kék fényt ami néha eltűnt és néha halványan világított. Odamentem a pislákoló fényhez, aminek fényforrása szerelmem nyakában lógó amulettből eredt. Az arca borzalmasan hideg volt, keze pedig életelenül esett vissza ahogy felemeltem.
Sírtam. Sírtam mert tehetetlen voltam, sírtam mert nem akartam elveszíteni. A kezem közé vettem a gyenge fényű ékszert. Valaki lépteit hallottam és letérdelt mellém. Anélkül, hogy ránéztem volna tudtam hogy Zayn az. Fogtam a kezembe a nyakláncot és nem tudtam levenni a szemem a pislákoló fényű kristályról.
-Most mit csináljunk?-kérdezte Zayn miközben a fejében ezernél is több kérdés fogalmazodott meg egyszerre. Dühös voltam magamra mert nem vigyáztam rá eléggé, dühös voltam Niallre amiért ezt tette szerelmemmel, de legfőkép Louira mert megbíztam benne, a legjobb barátom volt mégis hátba támadott. Elvesztettem mindent, a bátyámat, a legjobb haveromat és talán most ŐT is. NEM! Nem fogom hagyni, őt már nem engedhetem el. Ő nem mehet el, neki mellettem a helye, nekem pedig mellette. Nem hagyom, hogy elmenjen. Elengedtem az ékszert ami hangosan koppant a padlón, majd fényen kialudt. Én pedig kétségbe estem. Hallottam már erről a nyaklánról, csak akkor világít egy farkas nyakába ha az illető az első farkas leszármazottja és fénye csak akkor alszik ki ha gazdája már hal...halott. Nem. Nem! NEM, EZ NEM LEHET! Valamit tennem kell, de mit?!

16. Fejezet: Azt hitted ilyen könnyen megúszhatod?!

Előszó: Sziasztok! Először is nagyon szeretném megköszönni a kommenteke, nagyon arayosak vagytok! Imádlak titeket! Másodszor ne haragudjatok hogy késtem..nem ragozom ez van...tényleg elléggé szégyenlem magam. Aztán mást nem is akartam mondani úgyhogy:

Puszi és ölelés:

Az Írók

-Niall szemszöge-

Egy vizes konyharuhával próbáltam felitni a felszakadt szemöldökömből szivárgó vért, közben a konyapultnak támaszkodtam. Zayn-nel nem számoltunk...és az iszonyatnagy erejével sem... Loui levágta magát a székre. Kezdem megkedvelni. Végre ráérzett az élet igazi izére. Képes lett volna megöletni a kis Emily-t? Igazán tetszik.
-Niall.-szólt Loui.-Van egy cetli a hűtőn.- Fellállt és egy egyszerű mozdulattal lekapta a cetlit és elkezdte olvasni. A szemöldökét ráncolva átadta nekem.

"Hadjátok békén Harry-t, inkább engem öljetek meg!"

Először csak az jutott eszembe hogy ez szánalmas..Aztán, hogy mégis hogy ért előbb ide mint mi? Persze...neki nem kellett leküzdenie egy tornádót...

-Loui! Ez hasznunkra vállhat...Nem mondhatunk nemet a kérésére...olyan szépen kéri hogy öljük meg..-Vigyorodta el. Loui válaszát elnyomta a hangos ajtócsapódás és Liam lépteinek zaja.

-Ezt nézd!-nyomtam a kezébe a sebtében letépett papírfecnit.
-Igen...mit csináljak vele?-Kérdezt Liam értetlenül.
-Hát nem érted! Kinyírjuk Emilyt és aztán végre Styles is megfizethet mindenért!-Remegtem az izgalomtól, de Liamnek látszólag nem tetszett az ötlet.
-Harryt nem ölheted meg! Ezt egyedül csak én tehetem meg!-förmedt rám.
-Akkor mire várunk még? Öld meg!
-Nem fogom megölni az öcsémet! A vita ezzel lezárva!
-De..Liam...
-Nem! Egy árva szót sem!-Ingerülten gyűrte be a zsebébe a levelet és felviharzott az emeletre.
Értetlenkedve néztek Liam után elég sokáig, végül Loui töri meg a csendet.
-Ez meg mi volt?-csak lassan megrázom a fejemet mire Loui is a gondolataiba merül. Lassú dünnyögéséból alig egy mondatot értek csak meg.
-Olyan...mint és voltam...
Hirtelen az éhség merész hulláma csap keresztül a testemen ahogy eszembe jut hogy ma még nem is ettem. Kilépek az ajtón és belevetem magam a félhomályba. Először észre sem veszem, hogy Loui itt trappol mögöttem aztán már nem is érdekel. Édes illat csapja meg az orrom., préda illata...ó, de még milyen préda...

-Emily szemszöge-

 

Felriadtam. Az agyamat homályos álomképek rohanják meg és zúgni kezd a fejem, ahogy próbálok rájönni hogy mégis mi is ez. Niall...megfojtott, erre tisztán emlékszem. Egy lánc...És egy ház..

Az órára pillantok. Még nincsen reggel, de az álom titokzatossága annyira felkavart, hogy nem bírok visszaaludni...Az a ház..Meg kell találnom... Lassan felállok és kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, amikor valami meleget érzek a mellkasomnál. Nem kellemes meleg...átható és nagyon öreg...ezzel a két szóval tudnám jellemezni bármilyen furcsának is tűnhet. A tükörbe nézek, de a vak sötétben csak egy kis fényt látok. Ösztönösen odakapom a kezem, de rögtön elveszem ugyanis az a valami, minden bizonnyal egy medál forró. Egy medál...A medál...

Kirohanok az erdőbe itt a falkánál úgysem vesz most észre senki. Lassan kúszik elő minden kis részlet az álomból..vagy nem álom volt?

A medál már nem forró, csak a holdfényben csillog. Ez az a medál amit az álmomban láttam, de a ház sehol. Talán mégiscsak egy furcsa álom volt... Úgy döntök inkább mégis visszamegyek a kis házamba és egyenlőre elfelejtem ezt a dolgot. De egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből és a medál ezüstös ragyogása teljesen lenyűgöz.

Végül a fáradságom győz, de a kis faházban apát találom.
-Mégis hol voltál?! Beszélni akartam veled!-mondta keményen.
-Éjszaka van!
-Pontosan ezért nem értem, hogy mire föl lépted át a falka határát!
-Neked ahhoz semmi közöd!-Fordultam el tőle.
-Jó ezt most tegyük félre...majd máskor elmagyarázom a szabályokat.-
-Szabályokat?! Nem vagyok kisgyerek aki cukrotcsent!-Persze ezt neki nem mondtam, még sarokba állít.
-Jó, mondd miről akartál velem beszélni?-Próbáltam kedvesebb hangnemre váltani, de még így érezhető volt a hangomban a neheztelés.
-Mégis mért védted Ashley-t?! Ashley áruló. Elárult minket....És nem hagyhatjuk, hogy beszennyezze a vérvonalát egy vérfarkas gyerekkel...
-Én nem védtem csak...-Elakadtam. Mégis mit mondhatnék? Az igazat biztosan nem...Mindnyájan bajba kerülnénk.
-Emily! Válaszolj ha kérdezlek!-Parancsolt rám.
-Jó oké..Azért védtem, mert a legjobb barátnőm...ennyi az egész...-hajtottam le a fejem. Mondjuk tényleg nem hazudtam..csak nem mondtam el mindent, de apa szerencsére nem vette észre.
-A legjobb barátnőd volt! Ne feledd, hogy elárult minket.
-Értem.-Csak ennyit tudtam kinyögni pedig tudtam, hogy meg kellett volna védenem, de közben eszembe juttott a napló és hogy mik voltak az utolsó mondatok....


Elrendeztem az utadat méltó utódom. Nem álmodtam, valóság volt. Az életemben találtam hozzám hasonlókat nem tudom hogy én voltam e az első és hogy léteznek e egyáltaln rajtam kívül. De te az vagy. lehet hogy tudod lehet hogy nem...Te vagy a méltó utódom..hiszen te élhetted át az álmot amit gondosan kiterveltem. A nyakláncot meg fogod találni amint felébredsz és amint ránézel mindenre emlékezni fogsz...Azzal a nyakláccal az emlékeimet adom neked. A megfelelő pillanatban meglátod amikor felkészült leszel. Most ébredj fel mert üldöződ meg talál.

Méltó utód?! Ez..nekem túl nagy teher, de hiszen csak egy álom volt nem? Próbáltam meggyőzni magamat, de nem sok sikerrel. A nyaklánc fellizzot és beleégetett a bőrömbe. Körülnéztem. Apa már sehol se volt, aminek kifejezetten örültem, ugyanis a nyaklánc őrült fénnyel világított, szinte lebénított a fénye. Eldőltem az ágyon és újra nyugtalan álomba merültem.

Bocsánat...

Sorry hogy nem hoztunk fejezetet de...erre nincs mentség...most hétvégén tuti lesz fennt új igérem...
Az irók (Emily)