22.fejezet: Búcsú

-Ashley szemszöge-

Az égen még nem tünt fel a nap de már kékesen derengett az alja. Zayn a kezemet fogta és csak néztünk a messzi semmibe.
-Szia kicsim.-Zayn maga felé fordított és méllyen a szemembe nézett a félhomályban. Közelebb hajolt hozzám, éreztem az arcomon párás lehelletét. Ajkát enyémnek tapasztotta és mégközelebb húzott magához. Forró könnyek áztatták arcom. Nem akartam sírni...
-Ne sírj...-törölte le könnyeim.-gondolt azt hogy nyaralni mész...tudod hogy elkell menned...nem teszem kockára az életed...-egyik kezét a hasamra tette -és az ővét se...-mondta de nem vigasztaltak szavai. Átkaroltam nyakát és mégegyszer megcsókoltam, de megint eltolt magától.

-Zayn szemszöge-

Amikor Ashley immár másodszor csókolt meg nem bírtam tovább. Eltoltam magamtól, bármennyire is fájt. Pár pillanatig néztük egymást aztán Ashley elindult a repülő felé. Mostmár nem nézett hátra, de tudtam hogy sír...megint miattam...
Még mindig ott voltam amikor már rég elment. Balról erős vérszagot éreztem. Ember, egy nő. Ökölbe szorítottam kezem és elakartam indulni a másik irányba. De a következő pillanatban már a nő mellett álltam aki elvágta a kezét.
-Jöjjön segítek.-mondtam és mosdó felé kezdtem vonszolni.
-Mit akar...-kezdte a nő nyávogos hangon a kérdést de befogtam a száját és belöktem az egyik fülkébe. Oldalra hajtottam a fejét és felhasítottam a bőrt vékony nyakán. A nő felsíkoltott, bele haraptam a nyakába és kortyolni kezdtem az édes folyadékot.
Elengedtem a nőt aki vérével bemocskolta a fehér csempét.
Mire valaki észre vette volna már ott sem voltam...

Közlemény vagyis inkább kérdés

Sziasztok!
Csak egyetlen egy kérdésem lenne hozzátok, mint imádott olvasóinkhoz ;)
Szerintetek hány részes avagy évados legyen a blog?
Najó két kérdés.
Legyen a blogban 18+ -os fejezet?

Puszi:
            Az írok :*

21. Fejezet: Kihozlak innen!

Előszó: sziasztok! meghoztam a következő részt, remélem nem késtem. most otthon vagyok, mert meghúztam a lábamat meccsen úgyhogy gyorsan begépeltem,, mert hétvégén nem volt rá időm. remélem tetszeni fog! jó olvasást! 

Puszi:

Az írók

-Zayn szemszöge-

Még egyszer utoljára belevertem az öklöm a falba aztán reményvesztetten rogytam vissza a padlóra.

-Mi a fenét akartok tőlem?!-Kérdeztem a velem szemben ülő szürke farkastól. Meglepetésemre, amikor átváltozott egy rövid fekete hajú nő állt előttem. Hideg kék szemeit rám meresztette.

-Ne tőlem kérdezd mocskos vérszívó, én csak őrizlek!

-Ne idegelj fel, mert megbánod!-Indultem el felé kivillantva szemfogaimat, mire rögtön visszaváltozott farkassá és vicsorogni kezdett.

-Jólvanna….Aranyos kis kutyus…-gyúnyoltam, mire még egyet rám vicsorított és visszaváltozott majd leült a furcsa szoba egyetlen bútorára egy fa székre.

-Mit csináltatok Ashleyvel?!-Kérdeztem és próbáltam a bennem lévő aggódást gyűlöletté alakítani.

-Mit érdekel az téged?-Vágott vissza flegmán.

-Arrgh…-Ütöttem bele az ajtóba.-Mit csináltatok Ashleyvel?!-Éreztem hogy a szemem már a vörös árnyalataiban játszik.

-Semmi közöd hozzá!

-Najó ne játszadozz velem…Vagy elmondod, hogy hol van Ashley és mit csináltatok vele vagy…-Kezdtem.

-Vagy mi?!-Halottam egy férfi hangot magam mögül.-Vagy mi?!-Ismételte meg elém lépve.

-Mi van Jason….? Apuci kivételesen neked adta az ügyet nem pedig a kicsi Emilynek?-Vigyorgott a lány.

-Nagyon vicces vagy Sarah…-Grimaszolt vissza.

-Most már kibaszottul elmondhatná valaki, hogy mit akartok velünk csinálni! Nem csináltunk semmit!-Dühöngtem.

-Neked kuss van!-Kiáltott rám mindkettő, amikor egy éles és fájdalmas sikolt halottam valahonnan balról. Ashley…. Odarohantam a falhoz ahonnan a hangot hallottam. Újabb elfojtott sikítást halottam. Ilyet már láttam valahol…

-Ez egy börtön…Rácsokkal…-Fejeztem be a mondatot félhangosan. Egy pillanat múlva kezeim már a szürke rácsokat markolták. Egy mozdulattal szétfeszítettem és átléptem Ashley-hez. Szeme könnyes volt, tele volt sebekkel, ütések és harapások nyomaival. Valaki befogta a száját.

-Hogy a fenébe…-Halottam Jason meglepett motyogását a hátam mögül. Az Ahley-t  tartó farkast egy rúgással kiütöttem. A keze lehanyatlott a feje pedig hangos koppanással ért földet. Éles fájdalmat éreztem a bokámban, Jason mélyesztette bele mocskos fogait. Ashley újra felsikoltott. Megragadtam Jasont és lerángattam a lábamról.

-Kihozlak innen!-Mondtam gyorsan a szerelmemnek. És visszafordultam Sarah és Jason felé. A szürke a torkomnak ugrott, de megfogtam a nyakát, mire nyüszítve arrébb oldalgott.

-Basszus! Hányan vagytok?!-Ütköztem meg a kis cella ajtaján becsődülő falkán. Egy páran Ash felé ugrottak, a többiek pedig nekem estek. Túlerőben vannak…

Dühömben felordítottam és a semmiből hatalmas erejű szél támadt. Hátborzongató süvítéssel söpört végig a rácsok között. Pár farkas a rácsoknak csapódott, a többiek pedig nyüszítve küzdöttek a széllel. Felkaptam Ashley-t a karjaimba és rohanni kezdtem a kijárat felé. Kint a város felé vettem az irányt. Nem néztem se rá se sehova csak futottam, mert tudtam hogy követni fognak.

-Hova megyünk?-Kérdezte. Gyenge hangját hallva könny szökött a szemembe.

-El…-Válaszoltam röviden.

-Ashley szemszöge-

Végigdőltem az ágyon. Nem tudtam, hogy hol vagyunk. Nem is kérdeztem. A falakról régi képek néztek vissza rám. A régies rozoga bútorokon vastagon állt a por. Az idők során elszíneződött ablak be volt törve. Alatta véres üvegszilánkok voltak. Zayn is arra nézett, de gyorsan el is kapta a fejét.

-Itt laktunk a szüleimmel és a testvéreimmel… Akkor még normális voltam…-Mondta Zayn halkan miközben letörölte a port az egyik képről.

Megpróbáltam felülni, de úgy éreztem mintha egy tőrt szúrtak volna a bordáim közé. Halkan felsikoltottam és visszadőltem az ágyra. Zayn letérdelt mellém és simogatni kezdte az arcomat. Barna szemeivel aggódva vizslatott aztán egy puha csókot hagyott az ajkaimon.

-Mit csináltak veled? Ne haragudj, hogy nem jöttem rá előbb…végig ott voltál melettem…Te láttál ugye?-Kérdezte én pedig aprót bólintottam. Végig ott dühöngött mellettem, amíg kínoztak. De legalább tudtam, hogy őt nem bántották.

-Nem fognak itt megtalálni?- Kérdeztem. Zayn levette hatalmas tenyerét az arcomról és elsétált a szoba másik végébe, majd vissza.

-De…Úgyhogy el kell menned…Nem maradhatsz Londonban.-Mondta ki a szemembe nézve.

-És te…Te nem jössz velem?-Kérdeztem reménykedve.

-Nem…Én nem megyek…Sajnálom…

- Miért nem? Együtt lehetnénk…Külön egy másik életben…Olyan boldogok lennénk…-A hangom elcsuklott, de nem akartam sírni előtte. Nem akartam még ezzel is kínozni.

-Ne kérd ezt édes….Ne kérd…Tudod hogy mindent megteszek érted, de ez…Nekem csak két dolog számít…Te és ez az erdő…Nem tudom itt hagyni. A világon nekem nincs máshol hely. A srácokat sem tudom itt hagyni….Szükségük van rám, nem tudok elmenni…Sajnálom…-Fordított hátat nekem.-Holnapra mindent elrendezek, viszont korán kell kellned. Kérlek, aludj szerelmem…-Lépett oda hozzám és homlokon puszilt, majd leült a szoba másik végében levő szakadt fotelbe és engem nézett.

De hiába…Nem tudtam aludni. A fal felé fordultam és halkan sírni kezdtem.

Valamivel később mégis magával ragadott egy keserű álom.

-Zayn szemszöge-

Ashley szuszogása egyenletessé vált, vonásai végre megnyugodtak. Odafeküdtem mellé a szűk ágyra és átöleltem. Álmában megfogta a kezem én pedig utat engedtem a könnyeimnek. Kirázott a hideg, amikor arra gondoltam hogy holnaptól talán soha többet nem láthatom…És hogy a gyermekemet sem…Bár biztos gyönyörű kisfiú/kislány lesz. Elmosolyodtam és magamhoz szorítottam még jobban Őt.

19.fejezet: Varjú...

Sziasztok! Bocsánat de tegnap rossz részt raktam fel ezért itt az előtte lévő. Ne haragudjatok, de legalább dupla részt kaptatok ;). Jó olvasást!
Puszi:  Az írok

-Ashley szemszöge-

Az erdőben ültem annak a fának a tövében ahol Zaynék hagytak. Már vagy háromnegyed órája elmentek, nem tudom mi lehet Emilyvel se azt, hogy a többiekkel, de rossz előérzetem van. Félek valami baja esett valamelyiküknek. Furcsa, de Harrytől egy kicsit félek, pedig én nem szoktam félni nagyon senkitől főleg nem egy vámpírtól. Időközben besőtétedett és a levegő is lehült. Kezdtem fázni és most az egyszer védtelennek, sebezhetőnek éreztem magam. összekuporodtam, hogy ne fázzak annyira, majd lassan elnyomott az álom.

-Emily szemszöge-

Miattam halt meg, csak is miattam! Láttam Harryn is, hogy azt kivánta inkább én haltam volna meg a bátya helyett. 
Ezek a gondolatok futottak át az agyamon miközben mélyen Liam szemébe néztem. Mogyoróbarna szeme már nem ragyogott úgy mint régen, és jelenléte sem árasztotta el megnyugvással lelkem. De úgy éreztem valahol mélyen bennem él. Egy apró pici darabkája belém költözött így lelkem egyik kis részébe mégis megnyugvás költözött, de emellett ott volt az véghetetlen betöltetlen űr amit csak az ő jelenléte tudna betölteni. Harry erősen ölelt magához, mintha soha nem akarna elereszteni...de muszály lesz, nem maradhatok itt, gyilkos vagyok, megöltem a bátyát...a szerelmem bátyát. Eltoltam magamtól és kimentem a szobából.
-Emily! -hallottam Harry aggódással, féltéssel teli kiabálását. Ez esetben nem érdekelt. Csak sírtam. Sírtam mert tudtam Liam miattam halt meg. Sírtam mert tudtam ezt soha se fogják a többiek megbocsájtani. Tönkre tettem mindenki életét, köztük azét is akit a leges legjobban szeretek. Csak futottam, az erdőn és a fő úton át. Rábukkantam egy elhagyatott raktár helységre. Pont jó, egyedül elzárva a világtól. Kint szakadt az eső, bementem. Leültem a hideg falnak döntve hátamat és zokogni kezdtem. Miért kell nekem farkasnak lennem?! Miért nem lehetek normális úgy mint mások?! Miért nem hallhattam volna meg, úgysem hiányoztam volna senkinek! Apám utál, mert védtem Ashley-t aki egy "áruló" ahogy apám mondaná. Mielőtt kiderült volna, hogy Ash terhes már akkor is összevesztünk ez miatt.

-Visssza emlékezés-

Éppen a többiekkel beszélgettünk hogy milyen jóba vagyok Ashley-vel meg, hogy hogyan lettünk ilyen jóba mert hogy ők már nagyon régóta ismerik, de senkit se engedett magához ilyen közel. Mikor apám ezt hallva félre hívott.
-Ez a társaság egyántalán nem méltó hozzád Emily!-kezdte.-Nem kéne velük barátkoznod mert...
-Mert?! Mert mi bajom lesz attól, és egyébként is mióta érdekel az téged, hogy mi van velem?!-vágta szavába idegesen.
-Mert...mert csak és kész! Mindig is érdekelt, hogy mi van veled, és érdekelni is fog amíg csak élek mert a lányom vagy és szeretlek!- a mondat végére a hangja elcsuklott és szemében fájdalmat véltem felfedezni, majd kihúzta magát és újra ugyanaz a kemény és szigorú falka vezér/apa állt előttem akinek rideg tekintetétől a hideg is kirázott. Egy szavát sem hittem már el, még hogy szeret...na persze mondani én is tudom bárkinek. Soha sem kaptam tőlle egy bíztató ölelést, egy puszit vagy csak annyit "Szeretlek kicsim!", most mondta nekem először hogy szeret de már késő én már nem hiszek neki. Nekem nem volt kire felnéznem csak a bátyámra de még nagyon rá se.

-Visszaemlékezés vége-

Az emlékek még sokáig egymás után rohantak meg amikor is éles fájdalom hasított a nyakamon lévő sebbe ami Niall harapását és ölési szándékát lépviseltette. Az egész szobát köd lepte el, előre nyúltam a kezemmel amikor rájöttem hogy csak képzeletem játszik velem. Hátra döltem és lehunytam a szemem. Zúgott a fejem, és éles károgást hallottam. A jobb válamra valami ránehezedett. Oda fordítottam a fejem.
-Ne nyisd ki a szemed...-nem tudtam eldönteni hogy ezt csak képzelem vagy tényleg beszél valaki hozzám. A jobb vállamhoz kaptam, egy fekete, sőtét érzetű tolat éreztem a tenyerem alatt. Megilyedtem, újra kirázott a hideg.
-Nyugodj meg Emily, ismersz. Nem mondhatom meg hogy ki vagyok, de fel fogsz ismerni.-hallottam újra a hangot ami valószínűleg a madártól, talán egy varjútól származott. Kinyitottam a szemem de még mindig csak a ködöt láttam és károgást hallottam. Hirtelen erőteljesen álltam fel, de megkellett kapaszkodnom a sarokban lévő asztálban.
-Nem tudom ki vagy és nagyon nem hiányzik hogy egy madárral társalogjak!-megszédültem és vissza estem a földre. Egy pillanatra minden elsőtétült, mikor kinyitottam a szemem minden "normális" volt.
-Talán csak álmodtam...elment az eszem...-mondtam de nem válaszolt senki. Nem is vártam...

-Ashley szemszöge-

Arra ébredtem hogy egy hideg kéz simogatja a hajam. Fölnéztem. Zayn barna szeme derengését láttam a sőtétben.
-Ne haragudj hogy csak úgy itthagytalak...-mondta halkan. Megráztam a fejem és odabújtam Zaynhez.
A fák közül egy világító szem meredt ránk és rögtön ki is bontakozott alakja aki mögött még ötven farkas állt...

20.fejezet: Liam...

-Emily szemszöge-

A hideg parkettán ültem és kattogott az agyam előbbi "látomásomon"... Még mindig nem tudom eldönteni hogy az a madár valódi volt-e vagy... De nem értem miért beszélgetnék én egy varjúval? És a varjú hogy a francba tudna megszólalni? De tegyük fel hogy nem vagyok komplett idióta és nem képzelődtem, azt mondta hogy megfogom ismerni. Akkor bíztosan ismerem...Harry? Dehát Harry miért beszélgetne velem varjúként? Aahley se...Zayn se...Loui se...ennek így semmi értelme! Niall utál, Liam pedig...meghalt...miattam.
-Nem értem! Mond meg hogy ki vagy végre! -kiáltottam a semmibe, teljesen céltalanul és értelmetlenül. Nem kaptam választ, de megint elhomályosodott minden.
-Mondtam tegnap, hogy nem mondhatom meg ki vagyok...-hallottam a mély hangot gondolom megint a varjútól. Megráztam a fejem de nem segített semmit.
-Gondolkozz egy kicsit!  Senkinek nincs olyan képessége azok között akiket ismersz hogy áttudna változni...és senkinek nem lehet két lelke...-mondta halkan. "Senkinek nem lehet két lelke..."
-Liam...dehát...nem lehet...-döbbentem le és tehetetlenségemben sírvafakadtam.-Miért mentettél meg? Miért nem hagytad hogy meghaljak...?
-Én már eleget éltem...de nem vesztem el teljesen. Csak kérlek ne mond el senkinek sem hogy beszéltél velem...-mondta halkan.
-De Liam...eddig utáltál akkor most hogy-hogy beszélgetsz velem?-kérdeztem összezavarodottan.
-Figyelj Emily...azt sajnálom...,nem gondoltam át...
-Nem...nem haragszom...de...miért...miért nem hagytad hogy meghaljak?
-Emily...ne mondj ilyeneket...gondolj Harryre...Ashleyre...és arra hogy ők mit éreztek volna ha te meghalsz?-mondta utoljára, s elrepült.

18.fejezet - Valóság vagy talán mégsem...?!

-Harry szemszöge-
Tejesen átlagos napnak indult, míg nem találkoztam Vele. Senki és semmi nem állíthatja meg. Démon, angyal és boszorkány...ezt senki sem tudja. Az Árnyvilág fél tőle. Kb. 200 éve eltűnt és mindenki remélte hogy meghalt. Most visszatért. Veszélyben vagyunk!
-Srácok bajban vagyunk! - mondtam.
-Miért lennénk bajban? Hiszen minden rendben vagy...csináltál valamit már MEGINT?! - kérdezte Liam felhúzva a szemöldökét.
-Hahaha...szakadok a röhögéstől! - nevettem fel szarkasztikusan. - Inkább hallgassatok meg aztán ítélkezzetek! - leültünk a kanapéra.
-Na nyögd ki! - mondta Zayn.
-Miközben az erdőben vadásztam megláttam Őt! Visszatért! - meséltem.
-Ki az az Ő? - kérdezte Ashley.
-Rose pears a neve. Nem tudjuk milyen lény, csak azt, hogy nagyon erős. Kb. 200 éve tűnt el és mindenki azt hitte meg halt de úgy látszik mégsem. mindannyiunk életét veszélyezteti! - mondta Louis komolyan. Erre kicsapódott az ajtó és belépett rajta Rose Pears az Árnyvilág legősibb ellensége.

-Rose szemszöge-
A tó tükrében néztem a kinézetemet. Lila szemek, fekete angyal szárnyak, hegyes szemfogak, szőke haj. Szinte átlagos. Suhogást hallottam és egy elsüvítő alakra lettem figyelmes. Vámpírok. Úgy döntöttem követem. felrepültem és a nyomába eredtem. Hirtelen megállt. Harry az. Elvezetett a házukhoz. Ez az!! Ahogy érzem farkasok is vannak velük. Egyre idegesebb lettem; éreztem, hogy szétárad bennem az erő. Berúgtam az ajtót, ami pici darabokra hullott szét. Félelemmel és gyűlölettel teli szemekkel találtam szembe magam. Felismertek.
-Mit akarsz tőlünk? - kérdezte Liam dühösen.
-AZ ÉLETETEKET! - ordibáltam. Ilyennek kell lennie egy démonnak.Ők kezdeményeztek a harcot. Harry támadott , de én hárítok. Zayn egy villámot küldött felém, én könnyedén elkapom és visszadobom felé. Az egyik farkaslány (Ashley) felkiált és a földre rogy. Zayn szeme szikrákat szór és odasiet hozzá. Harry a másik farkast védi. A többiek támadást indítanak. Nem tudok koncentrálni, egyre gyengülök. Nem tudom mi van velem! Gyerünk Rose szedd össze magad!
-Ááááááááá! - kiáltottam és Zayn hátára ugrok és a földre teperem, ott birkózunk tovább. Több helyen megsebesít, de én egy jól irányzott harapással megölöm. Mindenki szemében még nagyobb lángra lobban a gyűlölet. Mindenkit egy burokba zárok, ahol mindenkinek valós látomása lesz. Liam egy sivatagban sétál, majd jöttek a gumimacik, Liam megeszik egyet hamm....így ment volna tovább, ha a gumimacik fel nem robbannak. Liamnek vége. Niall nem tom miért egy mesekönyvben van még pedig női ruhában ( amit meglehetősen kényelmesnek talált!!!). Arra jár a boszorka és kínálgatja almával és kérdezi tőle:
-Niall, éhes vagy?
-Igen, na adja csak ide! - mondta Niall és beleharapott a mérgezett almába és innen tudjátok mi történt. Emily és Harry náthában halt meg.
-Harry, hapciznom kell!-mondta Emily.
-Nekem is - jelentette ki Harry.
-Hapciiiiiiiiii- pont egyszerre és kaputtoltak. Louist a nevetése ölte meg.
-Csikíííííí, csiki, csiki, csik-csikíííí-mondtam.
-Hahahaha, neee, kérlek hagyd abba!!- mondogatta Louis. Mindenki meghalt. VÉGE! Valami még sem stimmel! Fura dolgot érzek. A bűntudat! Olyan dolgot csináltam amit lehet hogy meg fogok bánni de megtettem, mert én már nem vagyok a régi énem. Talán még nincs vége! Vííííí!!!

-Harry szemszöge-
Lebegek, apró porszemcsék vesznek körül. Látom a harcot. Nem sokáig vagyok a levegőben. Újra érzem a talajt a testem alatt. Felkelek a földről, ahogy a többiek is. Ledöbbent Rose-sal, de végül elmosolyodik.
-Megbántam amit tettem veletek, sajnálom!- mondja megbánóan.- talán az 5. dimenzióban való életem megváltoztatott és szeretném, hogy....ha....barátok lennénk!
-Csoportos ölelés!-kiáltotta el magát Louis. Mindannyian nevetünk.
-Van egy kérdésem Rose!-mondtam Rose-nak. Rám nézett. -Te adtad vissza az életünket?-kérdeztem.
-Igen, ezt elég nehéz megmagyarázni hogyan jöttem rá hogy ez a helyes, de a halálotok után nagyon nagy volt a bűnbánatom, ilyet még soha az életemben nem éreztem. De nem bántam meg a tettem hiszen most először életemben éreztem jól magam!
-Ennek nagyon örülünk, van egy új családtag! - mondta Niall.
-Tényleg itt maradhatok?-csillant fel a szeme.
-Hát persze!-feleltem és Rose a nyakamba borult,de azonnal elengedett és bocsánat kérően nézett Emilyre. Csöngettek.
-Várunk valakit?-kérdezte Zayn.
-Nem tudom - válaszolt Ashley és ajtót nyitott. Kik léptek be rajta....Alvin és a mókusok meg a mókuslányok.
-Ezt nem hiszem el!-mondta Liam.
-Sziasztok-köszönt Alvin.-hát akkor kezdődjön a buliii! Egész éjszaka buliztunk. Alvinék jó fejek, Rose-ban pedig egy új barátra és családtagra leltünk. Mindig jó, ha jó a vége!

-------------------------------------------------------------------------------------------Harry szemszöge-
-Hé, Harry, hahó jó reggelt! - köszöntött reggel Emily.
-Ez álom volt?-kérdeztem.
-Mi volt álom?-kérdezett vissza Emily.
-Semmi majd reggelinél mindenkinek elmesélem.-reggeli közben elmeséltem nekik az álmomat.Mindenki röhögésben tört ki.
-Hát haver többet nem nézünk veled se horrort se animációs filmet!- nevetett Zayn.
-Naaaa!-durcáztam. Tovább nevettünk és sokáig nem tudtuk abbahagyni.Ekkor megpillantottam a teraszajtóban Rose-t és kacsintott, aztán elment. Lehet, hogy létezik a gonosz, de a mai napon szerintem nem fog hozzánk benézni.

Mindenkinek kellemes Április 1-jét és sok bolondozást kívánok! Víííííí!!
Puszi: Rose Pears és az írók.