2015. április 12., vasárnap

19.fejezet: Varjú...

Sziasztok! Bocsánat de tegnap rossz részt raktam fel ezért itt az előtte lévő. Ne haragudjatok, de legalább dupla részt kaptatok ;). Jó olvasást!
Puszi:  Az írok

-Ashley szemszöge-

Az erdőben ültem annak a fának a tövében ahol Zaynék hagytak. Már vagy háromnegyed órája elmentek, nem tudom mi lehet Emilyvel se azt, hogy a többiekkel, de rossz előérzetem van. Félek valami baja esett valamelyiküknek. Furcsa, de Harrytől egy kicsit félek, pedig én nem szoktam félni nagyon senkitől főleg nem egy vámpírtól. Időközben besőtétedett és a levegő is lehült. Kezdtem fázni és most az egyszer védtelennek, sebezhetőnek éreztem magam. összekuporodtam, hogy ne fázzak annyira, majd lassan elnyomott az álom.

-Emily szemszöge-

Miattam halt meg, csak is miattam! Láttam Harryn is, hogy azt kivánta inkább én haltam volna meg a bátya helyett. 
Ezek a gondolatok futottak át az agyamon miközben mélyen Liam szemébe néztem. Mogyoróbarna szeme már nem ragyogott úgy mint régen, és jelenléte sem árasztotta el megnyugvással lelkem. De úgy éreztem valahol mélyen bennem él. Egy apró pici darabkája belém költözött így lelkem egyik kis részébe mégis megnyugvás költözött, de emellett ott volt az véghetetlen betöltetlen űr amit csak az ő jelenléte tudna betölteni. Harry erősen ölelt magához, mintha soha nem akarna elereszteni...de muszály lesz, nem maradhatok itt, gyilkos vagyok, megöltem a bátyát...a szerelmem bátyát. Eltoltam magamtól és kimentem a szobából.
-Emily! -hallottam Harry aggódással, féltéssel teli kiabálását. Ez esetben nem érdekelt. Csak sírtam. Sírtam mert tudtam Liam miattam halt meg. Sírtam mert tudtam ezt soha se fogják a többiek megbocsájtani. Tönkre tettem mindenki életét, köztük azét is akit a leges legjobban szeretek. Csak futottam, az erdőn és a fő úton át. Rábukkantam egy elhagyatott raktár helységre. Pont jó, egyedül elzárva a világtól. Kint szakadt az eső, bementem. Leültem a hideg falnak döntve hátamat és zokogni kezdtem. Miért kell nekem farkasnak lennem?! Miért nem lehetek normális úgy mint mások?! Miért nem hallhattam volna meg, úgysem hiányoztam volna senkinek! Apám utál, mert védtem Ashley-t aki egy "áruló" ahogy apám mondaná. Mielőtt kiderült volna, hogy Ash terhes már akkor is összevesztünk ez miatt.

-Visssza emlékezés-

Éppen a többiekkel beszélgettünk hogy milyen jóba vagyok Ashley-vel meg, hogy hogyan lettünk ilyen jóba mert hogy ők már nagyon régóta ismerik, de senkit se engedett magához ilyen közel. Mikor apám ezt hallva félre hívott.
-Ez a társaság egyántalán nem méltó hozzád Emily!-kezdte.-Nem kéne velük barátkoznod mert...
-Mert?! Mert mi bajom lesz attól, és egyébként is mióta érdekel az téged, hogy mi van velem?!-vágta szavába idegesen.
-Mert...mert csak és kész! Mindig is érdekelt, hogy mi van veled, és érdekelni is fog amíg csak élek mert a lányom vagy és szeretlek!- a mondat végére a hangja elcsuklott és szemében fájdalmat véltem felfedezni, majd kihúzta magát és újra ugyanaz a kemény és szigorú falka vezér/apa állt előttem akinek rideg tekintetétől a hideg is kirázott. Egy szavát sem hittem már el, még hogy szeret...na persze mondani én is tudom bárkinek. Soha sem kaptam tőlle egy bíztató ölelést, egy puszit vagy csak annyit "Szeretlek kicsim!", most mondta nekem először hogy szeret de már késő én már nem hiszek neki. Nekem nem volt kire felnéznem csak a bátyámra de még nagyon rá se.

-Visszaemlékezés vége-

Az emlékek még sokáig egymás után rohantak meg amikor is éles fájdalom hasított a nyakamon lévő sebbe ami Niall harapását és ölési szándékát lépviseltette. Az egész szobát köd lepte el, előre nyúltam a kezemmel amikor rájöttem hogy csak képzeletem játszik velem. Hátra döltem és lehunytam a szemem. Zúgott a fejem, és éles károgást hallottam. A jobb válamra valami ránehezedett. Oda fordítottam a fejem.
-Ne nyisd ki a szemed...-nem tudtam eldönteni hogy ezt csak képzelem vagy tényleg beszél valaki hozzám. A jobb vállamhoz kaptam, egy fekete, sőtét érzetű tolat éreztem a tenyerem alatt. Megilyedtem, újra kirázott a hideg.
-Nyugodj meg Emily, ismersz. Nem mondhatom meg hogy ki vagyok, de fel fogsz ismerni.-hallottam újra a hangot ami valószínűleg a madártól, talán egy varjútól származott. Kinyitottam a szemem de még mindig csak a ködöt láttam és károgást hallottam. Hirtelen erőteljesen álltam fel, de megkellett kapaszkodnom a sarokban lévő asztálban.
-Nem tudom ki vagy és nagyon nem hiányzik hogy egy madárral társalogjak!-megszédültem és vissza estem a földre. Egy pillanatra minden elsőtétült, mikor kinyitottam a szemem minden "normális" volt.
-Talán csak álmodtam...elment az eszem...-mondtam de nem válaszolt senki. Nem is vártam...

-Ashley szemszöge-

Arra ébredtem hogy egy hideg kéz simogatja a hajam. Fölnéztem. Zayn barna szeme derengését láttam a sőtétben.
-Ne haragudj hogy csak úgy itthagytalak...-mondta halkan. Megráztam a fejem és odabújtam Zaynhez.
A fák közül egy világító szem meredt ránk és rögtön ki is bontakozott alakja aki mögött még ötven farkas állt...

3 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó lett mint mindig! Kérlek siessetek a kövi résszel!! Alig várom! Viiiiii :) ;) ♥♡♥♡

    VálaszTörlés