17/II. Fejezet: Halál vagy élet?

Előszó: Meghoztam a rész második felét, remélem az első is tetszett és ez is fog. Szerintem halálosan unjátok már, de sajnálom a késést.. :-/

Puszi:

Az Írók

-Harry szemszöge-

-Zayn segíts már!-Kiáltottam kétségbe esetten. Nem eshetek pánikba...Csakhogy nem tudom hogy mit tegyek, egyszerűen nem tudom felfogni ami történt.

-Harry...mi már itt nem tudunk mit csinálni....túl..túl késő..-Zayn arcát nem áztatták könnyek, erősnek mutatta magát, de tudom hogy szerette Emilyt...szinte a húgaként. Az első hetekben Emily rengeteget volt nálunk, hülyéskedtünk, beszélgettünk...Mindenki a szívébe zárta...Ezért sem értem Liam kirohanását...

-Nem! Zayn mindig van megoldás! Ő egy farkas, nem halhat csak úgy meg!

-Hát..mi nem tehetünk semmit de talán...-kezdte, de elhallgatott. Sürget az idő, Emily élettelen teste a kezemben lassan teljesen kihűl...és mi csak tétlenül nézzük..

-Mondd már!-Ezt már szinte hisztérikusan vágtam hozzá.

-Szóval...te is tudod hogy..szóval hogy Liam a legidősebb közölünk és ő rengeteget tud a farkasokról...én úgy gondoltam hogy...

-Nem...Zayn csak azt ne mondd hogy neki kell segítenie!

-Harry...nincs más megoldás..végleg kifutunk az időből..-mondta nyugodtan. Hát...ennél rosszabb már nem lehet...Felálltam Emily testével a kezemben és kisimítottam a szeméből a haját.

-Nem lesz semmi baj...-suttogtam inkább magamnak mint Emilynek...

-Liam szemszöge-

Az ágyamon fekve bámultam a fehér plafont és gondolkoztam...ahogy szoktam.

Az öcsém szerelmes...Ez...nagyon is jó, végre visszatalálhatna önmagához..dehogy egy farkasba! Mit szeret rajta?! Utálom...utálom a farkasokat! 

Hirtelen ajtócsapódás zavarta meg a gondolataimat és minden szagot erős és büdös farkasvérszag nyomott el..

Harry lépett be az ajtómon kezében Emilyvel és mellette Zaynnel.

Harry arca könnyes volt...szeme pedig dühösen vörös...Meg se szólalt...Emilyt nézte...aki vérzett és  halott volt..

Elsőre átsuhant az agyamon hogy nem lesz több gondom vele, de Zayn kizökkentett a gondolataimból.

-Liam segítened kell.-Nézett mélyen a szemembe, tudtam hogy mit akar. Segíthetek....de...ez egy farkas...Nem fogok farkas életeket menteni! Csakhogy ő az öcsém..megígértük a szüleinknek hogy vigyázunk egymásra...és Beccára...Harryt már nem veszíthetem el...Sóhajtásom szaggatottra sikerült ahogy átvettem Harrytől Emilyt. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, már nem volt dühös...zöld szemében könnyek csillogtak és aggódva figyelte ahogyan Emilyt az ágyra helyezem.

Észrevettem a nyakában egy medállt. Vagyis A medált....A segítségemre lehet. Ahogy a kezembe vettem éreztem az energiát.

-Nem vagyok híve az ilyen "mágiáknak", de minden tőlem telhetőt megteszek...igérem Harry.-mondtam halkan.

A nyakláncot erősen a kezem közé szorítottam és koncentráltam. Még soha nem támasztottam fel az ellentétes fajból, de most talán sikerülhet.

Az agyam tele lett a nyaklánc emlékképeivel. Ismeretlen farkasokat láttam ismeretlen eseményeket. A képek gyorsan pörögtek, végül azt láttam ahogy Niall megharapja Emilyt és a földre rogy. Még erősebben koncentráltam. A nyaklánc gyenge áramot vezetett a testembe. Egy erősebb áramütés csapott meg és a medállt óvatosan Emily szívére ejtettem. 

A lényem megfagyott..kis pontok úsztak a látásomba míg végül teljesen elsötétült minden...egy teljesen másik világban találtam magam,... Egyszerre voltam könnyű és nehéz, sötét volt de mégis világos.

-Hol vagyok?-tettem fel a kérdést magamban ugyanis nem tudtam megszólalni. 

-Harry szemszöge-

Mereven figyeltem hogy mit művel Liam. Nem gondoltam semmire.,..nem tudtam semmire sem gondolni..

Emily hirtelen egy nagy levegővel magához tért Liam pedig ellépett mellőle.

-Emily!-rohantam oda hozzá és hevesen megcsókoltam. A pillanatot Zayn hangja törte meg.

-Harry!-Mondta mire odanéztem. Liam mellett tértdelt aki a padlón feküdt.

-Mi történt vele?

-Harry...-ismételte még egyszer a nevemet...Liamen semmi életjel nem látszott..Szeme üveges és tágranyílt volt. Nem értettem hogy mi történik..

-Ha valaki lelke már a halálé, nem térhet vissza úgy, hogy másik áldozatot ne követelne...-mondta halkan, a hangja elcsuklott..

-De...Liam halhatatlan...

-Ebben az esetben nem..-hajtotta le a fejét.

-De mért pont ő?!-kiálltottam fel.

 Az utóbbi hónapokban több érzelem kavargott bennem, mint eddigi életemben összesen. Még Emily majdnem elvesztését sem dolgoztam fel...fájt hogy elveszítettem...a bátyám volt...

-Nem lehet visszahozni?-Kérdeztem Liam tág pupilláiba bámulva.

-Nem...rajta már nem segít senki és semmi..-

Emily óvatosan hozzámbújt, könnyei átáztatták a pólómat.

-Én tehetek róla..miattam kellett meghalnia..-zokogott.

-Nem Emily,,,Ez nem a te hibád édesem..-túrtam bele barna hajába.

-Inkább én haltam volna meg...-suttogta. 

Erre nem tudtam mit válaszolni, csak magamhoz szorítottam. Nem akarom egyikőjüket sem elveszííteni.

-Most mi legyen?-törte meg Zayn a csendet.

Csak megráztam a fejem.

-Zayn szemszöge-

Ahogy Liamre néztem eszembe jutott az elmúlt több mint 100 évemléke... Pontosan emlékszem amikor először vadásztam...Liammel...És mikor embereket öltem tucatjával, akkor is ő fogott vissza...

Nélküle nem találkoztam volna Ashleyvel...Megöltem volna..

-A többieknek mit mondjunk?-kérdezte Harry.

-Nem tudom..Semmit..mondjuk azt hogy elment.-Vetettem föl az ötletet.

17./I.fejezet: Halál vagy Élet?

Bocsánat hogy késtünk (nem is keveset), ez most csak az első fele a résznek de nemsokára hozzuk a következőt is.
Puszi: az írok (Emily)

-Harry szemszöge-

Niall és Louis sétált el közel az erdőben, ezt onnan tudom hogy Niall gondolatai idáig is elhalatszanak.
"Végre eltettük láb alól, nagyon nem volt rendben a csaj és Harryék még védték, nekem ne is jöjjenek vissza a házba."
Tudtam, hogy csak Emilyről lehet szó. Dühös lettem, de Loui gondolatait még hallottam. Egy kép volt amint Em összeesik. Ennél is dühósebben felpattantam.
-Harry mi a baj?-kérdezte Zayn.
Vicsorogva vissza néztem, Zayn tényleg aggódott, de nagyon dühös voltam. Ashley eléggé megilyedt.
-Niall gondolatai...
-Mi van vele?!-kérdezte, mintha nem értené, pedig jól tudom hogy tudja miről van szó.
-Emily-tettem hozzá és elrohantam. A falkánál csönd volt, sötétség. Emily házában semmit se láttam csak egy kék fényt ami néha eltűnt és néha halványan világított. Odamentem a pislákoló fényhez, aminek fényforrása szerelmem nyakában lógó amulettből eredt. Az arca borzalmasan hideg volt, keze pedig életelenül esett vissza ahogy felemeltem.
Sírtam. Sírtam mert tehetetlen voltam, sírtam mert nem akartam elveszíteni. A kezem közé vettem a gyenge fényű ékszert. Valaki lépteit hallottam és letérdelt mellém. Anélkül, hogy ránéztem volna tudtam hogy Zayn az. Fogtam a kezembe a nyakláncot és nem tudtam levenni a szemem a pislákoló fényű kristályról.
-Most mit csináljunk?-kérdezte Zayn miközben a fejében ezernél is több kérdés fogalmazodott meg egyszerre. Dühös voltam magamra mert nem vigyáztam rá eléggé, dühös voltam Niallre amiért ezt tette szerelmemmel, de legfőkép Louira mert megbíztam benne, a legjobb barátom volt mégis hátba támadott. Elvesztettem mindent, a bátyámat, a legjobb haveromat és talán most ŐT is. NEM! Nem fogom hagyni, őt már nem engedhetem el. Ő nem mehet el, neki mellettem a helye, nekem pedig mellette. Nem hagyom, hogy elmenjen. Elengedtem az ékszert ami hangosan koppant a padlón, majd fényen kialudt. Én pedig kétségbe estem. Hallottam már erről a nyaklánról, csak akkor világít egy farkas nyakába ha az illető az első farkas leszármazottja és fénye csak akkor alszik ki ha gazdája már hal...halott. Nem. Nem! NEM, EZ NEM LEHET! Valamit tennem kell, de mit?!

16. Fejezet: Azt hitted ilyen könnyen megúszhatod?!

Előszó: Sziasztok! Először is nagyon szeretném megköszönni a kommenteke, nagyon arayosak vagytok! Imádlak titeket! Másodszor ne haragudjatok hogy késtem..nem ragozom ez van...tényleg elléggé szégyenlem magam. Aztán mást nem is akartam mondani úgyhogy:

Puszi és ölelés:

Az Írók

-Niall szemszöge-

Egy vizes konyharuhával próbáltam felitni a felszakadt szemöldökömből szivárgó vért, közben a konyapultnak támaszkodtam. Zayn-nel nem számoltunk...és az iszonyatnagy erejével sem... Loui levágta magát a székre. Kezdem megkedvelni. Végre ráérzett az élet igazi izére. Képes lett volna megöletni a kis Emily-t? Igazán tetszik.
-Niall.-szólt Loui.-Van egy cetli a hűtőn.- Fellállt és egy egyszerű mozdulattal lekapta a cetlit és elkezdte olvasni. A szemöldökét ráncolva átadta nekem.

"Hadjátok békén Harry-t, inkább engem öljetek meg!"

Először csak az jutott eszembe hogy ez szánalmas..Aztán, hogy mégis hogy ért előbb ide mint mi? Persze...neki nem kellett leküzdenie egy tornádót...

-Loui! Ez hasznunkra vállhat...Nem mondhatunk nemet a kérésére...olyan szépen kéri hogy öljük meg..-Vigyorodta el. Loui válaszát elnyomta a hangos ajtócsapódás és Liam lépteinek zaja.

-Ezt nézd!-nyomtam a kezébe a sebtében letépett papírfecnit.
-Igen...mit csináljak vele?-Kérdezt Liam értetlenül.
-Hát nem érted! Kinyírjuk Emilyt és aztán végre Styles is megfizethet mindenért!-Remegtem az izgalomtól, de Liamnek látszólag nem tetszett az ötlet.
-Harryt nem ölheted meg! Ezt egyedül csak én tehetem meg!-förmedt rám.
-Akkor mire várunk még? Öld meg!
-Nem fogom megölni az öcsémet! A vita ezzel lezárva!
-De..Liam...
-Nem! Egy árva szót sem!-Ingerülten gyűrte be a zsebébe a levelet és felviharzott az emeletre.
Értetlenkedve néztek Liam után elég sokáig, végül Loui töri meg a csendet.
-Ez meg mi volt?-csak lassan megrázom a fejemet mire Loui is a gondolataiba merül. Lassú dünnyögéséból alig egy mondatot értek csak meg.
-Olyan...mint és voltam...
Hirtelen az éhség merész hulláma csap keresztül a testemen ahogy eszembe jut hogy ma még nem is ettem. Kilépek az ajtón és belevetem magam a félhomályba. Először észre sem veszem, hogy Loui itt trappol mögöttem aztán már nem is érdekel. Édes illat csapja meg az orrom., préda illata...ó, de még milyen préda...

-Emily szemszöge-

 

Felriadtam. Az agyamat homályos álomképek rohanják meg és zúgni kezd a fejem, ahogy próbálok rájönni hogy mégis mi is ez. Niall...megfojtott, erre tisztán emlékszem. Egy lánc...És egy ház..

Az órára pillantok. Még nincsen reggel, de az álom titokzatossága annyira felkavart, hogy nem bírok visszaaludni...Az a ház..Meg kell találnom... Lassan felállok és kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, amikor valami meleget érzek a mellkasomnál. Nem kellemes meleg...átható és nagyon öreg...ezzel a két szóval tudnám jellemezni bármilyen furcsának is tűnhet. A tükörbe nézek, de a vak sötétben csak egy kis fényt látok. Ösztönösen odakapom a kezem, de rögtön elveszem ugyanis az a valami, minden bizonnyal egy medál forró. Egy medál...A medál...

Kirohanok az erdőbe itt a falkánál úgysem vesz most észre senki. Lassan kúszik elő minden kis részlet az álomból..vagy nem álom volt?

A medál már nem forró, csak a holdfényben csillog. Ez az a medál amit az álmomban láttam, de a ház sehol. Talán mégiscsak egy furcsa álom volt... Úgy döntök inkább mégis visszamegyek a kis házamba és egyenlőre elfelejtem ezt a dolgot. De egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből és a medál ezüstös ragyogása teljesen lenyűgöz.

Végül a fáradságom győz, de a kis faházban apát találom.
-Mégis hol voltál?! Beszélni akartam veled!-mondta keményen.
-Éjszaka van!
-Pontosan ezért nem értem, hogy mire föl lépted át a falka határát!
-Neked ahhoz semmi közöd!-Fordultam el tőle.
-Jó ezt most tegyük félre...majd máskor elmagyarázom a szabályokat.-
-Szabályokat?! Nem vagyok kisgyerek aki cukrotcsent!-Persze ezt neki nem mondtam, még sarokba állít.
-Jó, mondd miről akartál velem beszélni?-Próbáltam kedvesebb hangnemre váltani, de még így érezhető volt a hangomban a neheztelés.
-Mégis mért védted Ashley-t?! Ashley áruló. Elárult minket....És nem hagyhatjuk, hogy beszennyezze a vérvonalát egy vérfarkas gyerekkel...
-Én nem védtem csak...-Elakadtam. Mégis mit mondhatnék? Az igazat biztosan nem...Mindnyájan bajba kerülnénk.
-Emily! Válaszolj ha kérdezlek!-Parancsolt rám.
-Jó oké..Azért védtem, mert a legjobb barátnőm...ennyi az egész...-hajtottam le a fejem. Mondjuk tényleg nem hazudtam..csak nem mondtam el mindent, de apa szerencsére nem vette észre.
-A legjobb barátnőd volt! Ne feledd, hogy elárult minket.
-Értem.-Csak ennyit tudtam kinyögni pedig tudtam, hogy meg kellett volna védenem, de közben eszembe juttott a napló és hogy mik voltak az utolsó mondatok....


Elrendeztem az utadat méltó utódom. Nem álmodtam, valóság volt. Az életemben találtam hozzám hasonlókat nem tudom hogy én voltam e az első és hogy léteznek e egyáltaln rajtam kívül. De te az vagy. lehet hogy tudod lehet hogy nem...Te vagy a méltó utódom..hiszen te élhetted át az álmot amit gondosan kiterveltem. A nyakláncot meg fogod találni amint felébredsz és amint ránézel mindenre emlékezni fogsz...Azzal a nyakláccal az emlékeimet adom neked. A megfelelő pillanatban meglátod amikor felkészült leszel. Most ébredj fel mert üldöződ meg talál.

Méltó utód?! Ez..nekem túl nagy teher, de hiszen csak egy álom volt nem? Próbáltam meggyőzni magamat, de nem sok sikerrel. A nyaklánc fellizzot és beleégetett a bőrömbe. Körülnéztem. Apa már sehol se volt, aminek kifejezetten örültem, ugyanis a nyaklánc őrült fénnyel világított, szinte lebénított a fénye. Eldőltem az ágyon és újra nyugtalan álomba merültem.

Bocsánat...

Sorry hogy nem hoztunk fejezetet de...erre nincs mentség...most hétvégén tuti lesz fennt új igérem...
Az irók (Emily)

Egy kis reklám :)

Sziasztok drágáim! Nyitottam egy Deign és kritikás blogot, kérlek nézzétek meg nagyon jó lenne :)

Köszi előre is:

Az Írók (Ashley)

15.fejezet: A vallomás

Előszó: Sziasztok! Itt is lennénk a következő résszel. Úgy döntöttünk, hogy mostantól hétvégenként rakjuk föl a részeket. Nem ígérjük hogy minden hétvégén sikerül részt hoznunk, de megpróbáljuk tartani magunkat a tempóhoz. Ez a rész most egy kicsit rövid lett..ne haragudjatok. De azért remélem tetszeni fog!

Rengeteg puszi és ölelés:

Az Írók

-Ashley szemszöge-

 

Kerültem a falakavezért, de tudtam hogy elkerülhetetlen, hogy észrevegye...2 és fél hónapja tudtam meg, hogy terhes vagyok és azóta szinte ki sem jöttem a házamból.
-Ashley! -hallottam meg egy halvány férfihangot az ajtó felől. Robert volt az. A falkavezér férje, Emily apja. Most mégis mit csináljak?  Kinyitottam az ajtót és gyorsan visszaültem a fotelba.
-Igen? -kérdeztem amikor belépett az ajtón.
-Rég nem jöttél ki innen. Miért?-kérdezte.
-Semmi...-mondtam bizonytalanul.
-Azt kérdeztem, hogy miért?! -mondta mostmár ingerülten.
-Semmi!
-Ashley...titkolsz valamit...-mondta és végigmért. Naná, hogy észrevette, mivel 2 és fél hónap után azért már eléggé látszik. De legnagyobb meglepetésemre elmosolyodott.
-És ki a szerencsés farkas? -kérdezte én pedig elbőgtem magam.
-Senki...vagyis valaki...senki...-tudtam, hogy nem hazudhatok neki...frlismeri a hazugságot. Itt az idő, hogy mindenki megtudja...mostmár úgy is mindegy.-Zayn Malik...-mondtam alig hallhatóan, de ő mégis meghallotta. Lehunytam a szemem és vártam...vártam, hogy mi fogtörténni. Hátamon egy ütést, csuklóimon pedig erős kezeket éreztem. Kinyitottam a szemem. Gyorsan át változtam és kifutottam a házból. De hiába, ott mégtöbb vicsorgó és fenyegető  farkassal találtam magam szemben. Egyszerre vagy öten ugrottak felém.
-Ne! Hadjátok őt békén! -kiáltott valaki. Emily volt. Aztán ő is átváltozott és oda akart ugrani melém, de az apja egy lendítésel  ellökte. Emily nyüszítve ért földet egy fatövében. Próbáltam háritani a támadásokat, de túl sokan voltak. Menekülnöm kellett, és én menekültem. Nem jöttek utánnam. A Zaynnel közös helyünk felé vettem az irányt. Amikor láttam, hogy Zayn és Harry is ott van visszaváltoztam, de nem bírtam tovább és összeestem. Még annyit hallottam, hogy Zayn a nevemet kiálltja aztán sötétség.
Nem tudom meddig feküdhettem így, de amikor magamhoz tértem, éreztem hogy valaki a hajamat simogatja. Lassan kinyitottam a szemem és Zaynt és Harryt láttam meg. Zayn szeme könnyes volt.
-Ashley! --mondta boldogan én pedig nehézkesen átkaroltam a nyakát, majd óvatosan megcsókoltam.
-Ashley mi tórtént?
-A farkasok...megtudtak mindent...-suttogtam, miközbrn Zayn az ölébe vett és magához szorított.-Ne haragudj...-hajtottam le fejem.
-Dehogy haragszom. Csam nem tudom mi lesz mosz velük...-csóválta meg fejét és közben Harry is mellénk ült, és megsimogatta a hátam majd kedvesen rám mosolygott.
Láttam,hogy nagyon elgondolkozott valamin majd a szeme vörösre váltott és felált mellőlünk.
-Harry mi a baj?! -kérdezte Zayn aggódva.
Idegesen, vicsorogva fordult felénk. Bevallóm így egy kicsit ijesztő volt. Közelebb bújtam Zaynhez, ő pedig szorosabban őlelt.
-Niall gondolatai...-mondta sokat mondóan.
-Mi van vele?!-kérdezte, mint aki nem ért semmit. Harry próbált lenyugodni, de ahogy láttam nem nagyon sikerült neki.
-Emily...-mondta miközben ökölbe szorult a keze és egy könnycsepp folyt végig az arcán majd elviharzott. Zaynre néztem és vártam a magyarázatot, de ő csak maga elé bámult.
-Zayn mi volt ez?! -kérdeztem a választ várva de ő csak a földet bámulta. Most már kezdtem aggódni Emily miatt. Vajon mit csinálhatott vele Niall?!  Remélem nem azt amire gondolok...ne csak azt ne!  Sírni kezdtem. Nem tudom miért, de már olyan mintha a húgom lenne.
-Na, ne sírj...nem lesz Emilynek semmi baja.-törölte le a könnycseppeket az arcomról. Tudtam hogy ezt csak azért mondja hogy megnyugtasson de ő is nagyon aggódott érte.
-Ashley nygodj meg, nekem most Harry után kell mennem mert ilyenkor bármire képes...-homlokon csókolt.-...vigyázz magadra, sietek vissza.-viharzott el Harry után. Én pedig egyedül maradtam az erdőben.

14. Fejezet: A múlt és a jelen...

Előszó: Itt is lennénk a következő résszel, próbáltam sietni, hogy végre ne késsünk...Remélem tetszeni fog! Írjatok kommentet! :)

Puszi:

Az Írók

 

-Harry szemszöge-

 

Két hónap telhetett el azóta, hogy Emilyt utoljára láttam. Egyre jobban hiányzik, egyre jobban vágyom a társaságára. Minden éjjel amikor elmentem vadászni megpróbáltam bejutni a falkához és oda menni a házához, de sajnos tervem mindig meghiúsult...az ő háza körül rengeteg farkas járkál...egyszerűen nem tudok hozzáférni..túlerőben vannak. Csak egyszer had láthatnám, csak tudjam hogy jól van és minden rendben van vele. Bárcsak láthatnám a gondolatait! De sajnos túl messze van...

Csak erre tudtam gondolni miközben az erdő mélyén, valahol ott ahol egyszer még Zaynt és Ashleyt láttam meg, egy fa tövében ültem. Lépteket hallottam az avarban. A fák között Zayn alakját láttam kirajzolódni, kicsit arrébb ültem ő pedig lehuppant mellém.

-Szia haver, hogy vagy?-kérdezte kedvtelenül.

-Hiányzik...-mondtam sokat mondóan és Zaynre emeltem a tekintetemet aki így nyugodtan olvashatott a szememben.

-Na...Harry, csak nem szerelmes vagy?-nevetett.

-Nagyon úgy tűnik..-mosolyodtam el én is, aztán újra elkomolyodtam-De nem tudok vele találkozni..esélytelen..talán már soha sem láthatom...- Zayn tekintete elsötétedett...halottam hogy Ashleyre gondol.

-Furcsa de én sem érem el Ashley-t telefonon és már a közös helyünkre se jár ki..annyira hiányzik...bármit megtennék hogy újra lássam..őt és...a..a..gyermekemet...

-Ki az az Ashley?!-Hallottam Liam kemény hangját a hátam mögött.

Nem tudom, hogy mióta állhatott ott és hogy hogy talált ránk, hiszen már rég bújkálunk előle. És mégis mennyit hallhatott?!

Úgy hiányzott a régi Liam...a bátyám...Ez a Liam más volt

-Kérdeztem valamit Zayn!-húzta föl Zaynt a pólójánál fogva.

-Nem tartozom nekem magyarázattal! Nekem te többé nem parancsolsz!-kiabált vissza Zayn és szabadította ki magát Liam szorításából.

-Nem?! Na azt majd meglátjuk!- Kiálltott hátra Liam miközben elviharzott.

-Hiányzik a bátyám...nem ezt ígértük meg a szüleinknek..-mondtam halkan Zaynnek és egy jelenet játszódott le bennem.

 

-Visszaemlékezés-

 A szüleink Amanda Styles és Nicholas Payne egy autóbalesetben haltak meg. Én 17 éves voltam, a bátyám Liam 19 a húgunk Rebecca még csak 9. Liam a szüleink hlála után elköltözött otthonról. Így a húgomat egyedül neveltem miközben iskolába jártam és délutánonként dolgoznom is kellett...nem mondom hogy könyű időszak volt. Mindent abba kellett hagynom amit addig szerettem..az éneklést is.

Rebeccanak egy darabig azt mondtam, hogy anyáék nyaralni mentek vagy üzleti úton vannak, de ahogy nőtt annál nehezebb volt titokban tartani előtte ezt a dolgot. Mindig felhozta a témát amikor egy kicsit volt időm vele beszélgetni, de hiába mondtam neki bármi hihetőnek tűnő dolgot már 11 éves létére már nem akarta elhinni...

Egyik nap amikor hazaértem a munkából még az iskolatáskámmal a kezemben, éhesen és fáradtan rogytam le a kanapéra. Pár perccel később kopogtak. Meglepetésemre Liam állt az ajtóban de nem olyan volt már mint régen.

-Liam!-szaladt hozzá Rebecca Liam pedig mosolyogva felemelte és megprögette. Aztán felém fordult.

-Harry...Beszélnünk kell!-Határozottan és rezzenéstelenül beszélt ami bevallom egy kicsit megrémített.

-Oké, gyere.-Indultam el a kanapé felé, a bátyám pedig követett.-Na, ki vele!

Liam Rebbeca-ra nézett

-Hugi..magunkra hagynál minket egy kicsit Harryvel? Addig menj föl a szobádba utána pedig majd játszunk valamit hárman, jó?-Rebecca bólintott és elindult felfelé  a lépcsőn. Liam komolyan nézett rám.

-Hogyan fogadta a hírt?

-Még...nem mondtam el neki.

-Harry! 11 éves, elég nagy már ahhoz hogy megtudja mi történt anyáékkal...

-Halkabban..-intettem csendre nehogy Becca meghallja.

-Akkor is el kell mondanunk neki..-Mondta Liam, de kerülte velem a szemkontaktust ami szintén furcsa volt.

-És mit mondjunk? mondjuk: Szia hugi képzeld anyáék nem is üzleti úton vannak hanem már két éve halottak, de semmi gond mert én...

-Hazudtál nekem Harry!- Szakított félbe Rebecca a lépcső tetejéről és beszeladt a szobájába.

-Rebecca várj!-kiálltottam utána és én is fölmentem én is.

Becca kulcsra zárta az ajtaját és hiába kopogtam és kiabáltam nem nyitott ajtót. Borzalmas volt hallani hogy zokog és nem vigasztalhatom meg... Liam kezét éreztem a vállamon és óvatosan elhúzott az ajtótól.

-Figyelj öcskös, hagyd most Beccat valami fontosat kell mondanom...menjünk be a szobádba.- Bólintottam és belöktem a szobám ajtaját hogy mindketten bemehessünk. Liam leült az ágyamra és pedig mellé ültem. Liam levette az éjjeliszekrényemről a képet ami a családunkról készült és azt nézegette miközben beszélt hozzám.

-Nem akartam még elmondani, de már nincs értelme tovább titkolnom... Emlékszel...amikor...szóval amikor anyáék meghaltak és én elkölöztem itthhonról. Volt egy nő aki szállást ajánlott nekem. Két évig laktam nála és az idő alatt egy kicsit hogy úgy mondjam jóban lettünk... Egyik alkalommal megvágtam magam és ő elvesztette a fejét és megharapott...-Mondta Liam miközben még mindig a képet fürkészte. Én ennél a résznél felnevettem.

-Nem..Harry te ezt nem érted...az a lány nem volt ember...vámpír volt és most én is az lettem...Egy igazi szörnyeteg...

-Liam! Vámpírok nem léteznek! Jól vagy? Nem kérsz egy kis vizet?-Kérdeztem, ugyanis nem értettem hogy Liam mért gondolja azt magáról hogy vámpír.

-Nem..igazat beszélek! Ma csupáncsak 3 embert öltem meg mert éhes voltam!- Liam szeme hirtelen vörösre váltott és kivillantotta hegyes szemfogait. A nyakamhoz hajolt és éles, szúró fájdalmat éreztem...a fejem zsongott és éreztem hogy elhagy az erőm...

-Visszaemlékezés vége-

 

-Zayn szemszöge-

 

Harry arcán egy könnycseppet láttam végigfolyni. Kivett a zsebéből egy gyűrött képett. Közelebb húzódtam hozzá hogy lássam a fotót. Ő volt rajta és a családja. Ott volt a húga is...róla soha nem beszélt senkinek.

-Mi történt vele?-Pillantottam rá a képen Harry és Liam között mosolygó kislányra. Kezmmel bátorítóan megszorítottam a vállát, láttam hogy keresi a szavakat.

-Miután Liam átváltozatatott mindenkit meg akartam gyilkolni..alig bírtam fékezni magm Beccaval szemben. Ő is veszélyben volt...De soha nem akartam bántani, még csak meg sem fordult a fejemben. Egy alkalommal viszont összekaptunk valamin és én nem bírtam tovább..elborult az agyam és őt a falnak szorítottam. Éreztem ahogy a szemfogaim megnőnek és meg akartam harapni. Becca halálra rémült és az életéért könyörgött...Ha akkor Liam nem állít le talán megöltem volna...Aznap elszökött otthonról és azóta nem láttuk...Becca akkor 14 éves volt.

-Sajnálom...-mondtam együttérzően, nm tudtam hogy mit mondjak..semmi nem jutott eszembe így csak bámultam a képet amit Harry erősen szorított és hallottam hogy halkan szipog.

Régi emlékeket kerestem az agyamban..de semmi...én semmire sem emlékszem ami vámpírlétem előtt történt..nem tudom hogy kik voltak a szülem...hogy voltak e testvéreim..semmire...semmire nem emlékszem. Annyira elgondolkodtam hogy meg se hallottam a lépteket az avarban. Amikor fölnéztem Ashleyt láttam meg, az agyam még fel se fogta hogy mit látok amikor Ashley már a foldon feküdt összevérezve az avart.

-Ashley!-kiáltottam.















Boldog Szülinapot!

Nagyon sok boldog születésnapot kívánunk ami Bradford Badboy-unknak!

13. fejezet: Különös álom

Előszó: Szisztok drágáim! Mostmár végre fejezetet hoztunk nem magyarázkodást, de azért azt elmondanám hogy mi költöztünk és nállam volt a fejezet és hát a nagy dobozolásban egyszerűen eltűnt. Sajnálom...De most végre megtaláltam azt a viágotlátott papírt és rögtön nekiálltam begépelni és javítani nektek. És hát íme itt is van! Jó olvasást hozzá! 

Puszi:

Az Írók

Ui.: De rég írtam előszót, el is elejtetem hogymyen menő!:)





 

            -Emily szemszöge-

Jó éjszakát kívánva egymásnak bementünk a házainkba. Leültem az ágyamra és sírni kezdtem. Képes lett volna megölni minket? Csak azért mert haragszom rá és azt mondtam hazudott...de ha egyszer igaz. Nem szeret, ha szeretne akkor nem akart volna meg öletni. És Harry... Harry tényleg szeret és én pedig...én pedig vágyódom utána. Köt valami hozzá. Nagyon is. Soha nem éreztem még ilyet senki iránt se. Szeretem és szükségem van rá... Eldőltem az ágyon és az álom azonnal elnyomott.
  A következő pillanatban egy rideg, sötét erdőben találtam magam. Félelem fogott el és egy sötét alakot pillantottam meg. Közelebb jött, gyorsan mozgott. Vámpir. Mikor már csak fel méterre állt tőlem fel ismertem. Szőke, kócos haj, kék szem és hatalmas, véres szemfogak. Niall. Szeme a következő pillanatban vérvöros lett és morgás tört fel belőlle. Hátra hőköltem. Vicsorogva közeledett felém.

- Most meghalsz!-suttogta egy ördogi mosoly kíséretében. Még közelebb jött. Nem haboztam tovább futásnak eredtem. Nem néztem hatra csak futottam...futottam ahogy a lábam vitt. Hallottam, hogy Niall a nyomomban van. Még jobban féltem. Hallottam gyors lépteit, de különös módon nem ért utol. Egyszer csak a fák között egy kis ház derengett fel. Nem gondolkoztam rajta hogy mi lehet rögtön berohanam és bezártam magam mögött az ajtót. Nem volt senki a házban, lagalábbis ebben a szobában nem....a helyiség kicsi volt egy fogas volt rajta amin egy régi kalap függött. Tovább mentem, a szobát még egy ugyanolyan szoba követte a fogas és a rajta lógó fejfedő is teljesen ugyanolyan volt. Még beljebb mentem a házba újabb és újabb hasonmásait találtam az első szobának. Teljesen kétségbe estem és össze-vissza ronangáltam a házban. Végül megálltam és lepihente a ruhafogas mellé. Álmosság tört rám és elaludtam.

Egy házban voltam. Egy kis szobában ahol e volt semmi és senki csak egy ruhafogas amin egy elnyűtt fekete kalap függött. Bementem a következő ajtón és egy másik szobában találtam magam. Egy ágy volt a szobában és egy íróasztal. Az íróasztalon csak egy lámpa volt amiben nem égett az égő de valaha egy naplószerű könyvecskét világíthatott meg. Felvettem a könyvet és megforgattam a kezem között. Egy név volt rajta de átsiklott felette tekintetem és inkább találomra kinyitottam. Egy bejegyzésnél nyílt ki.

 

1369. Anglia. December.

 

Kinéztem a ablakon, és belebámultam az erdő vak sötétjébe ami mindig is vonzott. Egyre jobban kihajoltam az ablakon. A vad szél az arcomba fújta sűrűn hulló hideg havat. Furcsa gondolat futott végig az agyamon és tulajdonképpen nem érdekelt hogy mi fog történni. Levetettem magam a 8. emeleti ablakomból. Erőse behunytam a szemem..éveknek éreztem míg földet értem. Négy végtag alatt éreztem a hideg, puha havat. Lenéztem magamra..bundát láttam és négy szőrös lábat...Farkas...gondolkoztam. Lehet hogy csak álmodom. De akkor is ki kell használnom... Az erdő felé vettem az irányt. Er vérszag volt, de követtem az illatot. Egy férfit láttam meg, mellette egy véres holttest feküdt. Észrevett engem, és lenyalta a vért a szájáról. A szeme vörös volt.. Elindult felém, de nem hátráltam. vicsorogtam és morogtam. Megvetően mosolygott egyet és kivillantotta hegyes szemfogait. A szörnyeteg felém rohant és könnyedén a kősziklának lökte gyakorlatlan farkas testemet... A férfi a karjához kapott ahol egy szikladarab a karjának ütődött... Az arca eltorzult a fájdalomtól. Felegyenesedtem újra emberként és felvettem még egy darabot a földről és kitértem újabb ütése elől. Egy botra kötöztem a sejtelmes kődarabot és  férfi felé rohantam. A szívére céloztam és erősen beledöftem. A férfi felordított, a torkából felszabaduló kiálltás bezzngte az egész erdőt. Összeesett és semmivé porladt.

Hazvittem a szikldarabot és egy láncra fűztem.

Látszólag vége lett a bejegyzésnek, de ahogy az ujjamat végighúztam a lapon újabb szöveg jelent meg.

Elrendeztem az utadat méltó utódom. Nem álmodtam, valóság volt. Az életemben találtam hozzám hasonlókat nem tudom hogy én voltam e az első és hogy léteznek e egyáltaln rajtam kívül. De te az vagy. lehet hogy tudod lehet hogy nem...Te vagy a méltó utódom..hiszen te élhetted át az álmot amit gondosan kiterveltem. A nyakláncot meg fogod találni amint felébrez és amint ránézel mindenre emlékezni fogsz...Azzal a nyakláccal az emlékeimet adom neked. A megfelelő pillanatban meglátod amikor felzült leszel. Most ébredj fel mert üldöződ meg talál.

 

Nem értettem miről volt szó....most álmodnék? És milyen üldöző? Hitelen eszembe jutot az előző álmom..ahol Niall üldözött. Gyorsan a nyakba akasztottam a láncot ami a könyv borítóján pihent és menkülni akartam.  Ekkor két erős kezet érezem a nyakam körül.

-Most meg vagy cicám!-súgta a fülembe aztán elsötétült minden...

 

 

 

 





Boldog Karácsonyt!

Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek és családjaitoknak! Remélem jól telik a téli szünetetek. Nagyon sajnálom,hogy nem hoztunk új részt de sajnálatos módon nem találjuk a 13. fejezetet...igen mi is papírra írjuk. Igérem újra írjuk és mindent megteszünk,hogy minnél előbb tudjátok olvasni.

Xx Emily