Puszi:
Az Írók
-Harry szemszöge-
Két hónap telhetett el azóta, hogy Emilyt utoljára láttam. Egyre jobban hiányzik, egyre jobban vágyom a társaságára. Minden éjjel amikor elmentem vadászni megpróbáltam bejutni a falkához és oda menni a házához, de sajnos tervem mindig meghiúsult...az ő háza körül rengeteg farkas járkál...egyszerűen nem tudok hozzáférni..túlerőben vannak. Csak egyszer had láthatnám, csak tudjam hogy jól van és minden rendben van vele. Bárcsak láthatnám a gondolatait! De sajnos túl messze van...
Csak erre tudtam gondolni miközben az erdő mélyén, valahol ott ahol egyszer még Zaynt és Ashleyt láttam meg, egy fa tövében ültem. Lépteket hallottam az avarban. A fák között Zayn alakját láttam kirajzolódni, kicsit arrébb ültem ő pedig lehuppant mellém.
-Szia haver, hogy vagy?-kérdezte kedvtelenül.
-Hiányzik...-mondtam sokat mondóan és Zaynre emeltem a tekintetemet aki így nyugodtan olvashatott a szememben.
-Na...Harry, csak nem szerelmes vagy?-nevetett.
-Nagyon úgy tűnik..-mosolyodtam el én is, aztán újra elkomolyodtam-De nem tudok vele találkozni..esélytelen..talán már soha sem láthatom...- Zayn tekintete elsötétedett...halottam hogy Ashleyre gondol.
-Furcsa de én sem érem el Ashley-t telefonon és már a közös helyünkre se jár ki..annyira hiányzik...bármit megtennék hogy újra lássam..őt és...a..a..gyermekemet...
-Ki az az Ashley?!-Hallottam Liam kemény hangját a hátam mögött.
Nem tudom, hogy mióta állhatott ott és hogy hogy talált ránk, hiszen már rég bújkálunk előle. És mégis mennyit hallhatott?!
Úgy hiányzott a régi Liam...a bátyám...Ez a Liam más volt
-Kérdeztem valamit Zayn!-húzta föl Zaynt a pólójánál fogva.
-Nem tartozom nekem magyarázattal! Nekem te többé nem parancsolsz!-kiabált vissza Zayn és szabadította ki magát Liam szorításából.
-Nem?! Na azt majd meglátjuk!- Kiálltott hátra Liam miközben elviharzott.
-Hiányzik a bátyám...nem ezt ígértük meg a szüleinknek..-mondtam halkan Zaynnek és egy jelenet játszódott le bennem.
-Visszaemlékezés-
A szüleink Amanda Styles és Nicholas Payne egy autóbalesetben haltak meg. Én 17 éves voltam, a bátyám Liam 19 a húgunk Rebecca még csak 9. Liam a szüleink hlála után elköltözött otthonról. Így a húgomat egyedül neveltem miközben iskolába jártam és délutánonként dolgoznom is kellett...nem mondom hogy könyű időszak volt. Mindent abba kellett hagynom amit addig szerettem..az éneklést is.
Rebeccanak egy darabig azt mondtam, hogy anyáék nyaralni mentek vagy üzleti úton vannak, de ahogy nőtt annál nehezebb volt titokban tartani előtte ezt a dolgot. Mindig felhozta a témát amikor egy kicsit volt időm vele beszélgetni, de hiába mondtam neki bármi hihetőnek tűnő dolgot már 11 éves létére már nem akarta elhinni...
Egyik nap amikor hazaértem a munkából még az iskolatáskámmal a kezemben, éhesen és fáradtan rogytam le a kanapéra. Pár perccel később kopogtak. Meglepetésemre Liam állt az ajtóban de nem olyan volt már mint régen.
-Liam!-szaladt hozzá Rebecca Liam pedig mosolyogva felemelte és megprögette. Aztán felém fordult.
-Harry...Beszélnünk kell!-Határozottan és rezzenéstelenül beszélt ami bevallom egy kicsit megrémített.
-Oké, gyere.-Indultam el a kanapé felé, a bátyám pedig követett.-Na, ki vele!
Liam Rebbeca-ra nézett
-Hugi..magunkra hagynál minket egy kicsit Harryvel? Addig menj föl a szobádba utána pedig majd játszunk valamit hárman, jó?-Rebecca bólintott és elindult felfelé a lépcsőn. Liam komolyan nézett rám.
-Hogyan fogadta a hírt?
-Még...nem mondtam el neki.
-Harry! 11 éves, elég nagy már ahhoz hogy megtudja mi történt anyáékkal...
-Halkabban..-intettem csendre nehogy Becca meghallja.
-Akkor is el kell mondanunk neki..-Mondta Liam, de kerülte velem a szemkontaktust ami szintén furcsa volt.
-És mit mondjunk? mondjuk: Szia hugi képzeld anyáék nem is üzleti úton vannak hanem már két éve halottak, de semmi gond mert én...
-Hazudtál nekem Harry!- Szakított félbe Rebecca a lépcső tetejéről és beszeladt a szobájába.
-Rebecca várj!-kiálltottam utána és én is fölmentem én is.
Becca kulcsra zárta az ajtaját és hiába kopogtam és kiabáltam nem nyitott ajtót. Borzalmas volt hallani hogy zokog és nem vigasztalhatom meg... Liam kezét éreztem a vállamon és óvatosan elhúzott az ajtótól.
-Figyelj öcskös, hagyd most Beccat valami fontosat kell mondanom...menjünk be a szobádba.- Bólintottam és belöktem a szobám ajtaját hogy mindketten bemehessünk. Liam leült az ágyamra és pedig mellé ültem. Liam levette az éjjeliszekrényemről a képet ami a családunkról készült és azt nézegette miközben beszélt hozzám.
-Nem akartam még elmondani, de már nincs értelme tovább titkolnom... Emlékszel...amikor...szóval amikor anyáék meghaltak és én elkölöztem itthhonról. Volt egy nő aki szállást ajánlott nekem. Két évig laktam nála és az idő alatt egy kicsit hogy úgy mondjam jóban lettünk... Egyik alkalommal megvágtam magam és ő elvesztette a fejét és megharapott...-Mondta Liam miközben még mindig a képet fürkészte. Én ennél a résznél felnevettem.
-Nem..Harry te ezt nem érted...az a lány nem volt ember...vámpír volt és most én is az lettem...Egy igazi szörnyeteg...
-Liam! Vámpírok nem léteznek! Jól vagy? Nem kérsz egy kis vizet?-Kérdeztem, ugyanis nem értettem hogy Liam mért gondolja azt magáról hogy vámpír.
-Nem..igazat beszélek! Ma csupáncsak 3 embert öltem meg mert éhes voltam!- Liam szeme hirtelen vörösre váltott és kivillantotta hegyes szemfogait. A nyakamhoz hajolt és éles, szúró fájdalmat éreztem...a fejem zsongott és éreztem hogy elhagy az erőm...
-Visszaemlékezés vége-
-Zayn szemszöge-
Harry arcán egy könnycseppet láttam végigfolyni. Kivett a zsebéből egy gyűrött képett. Közelebb húzódtam hozzá hogy lássam a fotót. Ő volt rajta és a családja. Ott volt a húga is...róla soha nem beszélt senkinek.
-Mi történt vele?-Pillantottam rá a képen Harry és Liam között mosolygó kislányra. Kezmmel bátorítóan megszorítottam a vállát, láttam hogy keresi a szavakat.
-Miután Liam átváltozatatott mindenkit meg akartam gyilkolni..alig bírtam fékezni magm Beccaval szemben. Ő is veszélyben volt...De soha nem akartam bántani, még csak meg sem fordult a fejemben. Egy alkalommal viszont összekaptunk valamin és én nem bírtam tovább..elborult az agyam és őt a falnak szorítottam. Éreztem ahogy a szemfogaim megnőnek és meg akartam harapni. Becca halálra rémült és az életéért könyörgött...Ha akkor Liam nem állít le talán megöltem volna...Aznap elszökött otthonról és azóta nem láttuk...Becca akkor 14 éves volt.
-Sajnálom...-mondtam együttérzően, nm tudtam hogy mit mondjak..semmi nem jutott eszembe így csak bámultam a képet amit Harry erősen szorított és hallottam hogy halkan szipog.
Régi emlékeket kerestem az agyamban..de semmi...én semmire sem emlékszem ami vámpírlétem előtt történt..nem tudom hogy kik voltak a szülem...hogy voltak e testvéreim..semmire...semmire nem emlékszem. Annyira elgondolkodtam hogy meg se hallottam a lépteket az avarban. Amikor fölnéztem Ashleyt láttam meg, az agyam még fel se fogta hogy mit látok amikor Ashley már a foldon feküdt összevérezve az avart.
-Ashley!-kiáltottam.
